A Hatkerben is dübörög az előválasztás!

A Hatkerben is dübörög az előválasztás!

Szeretnénk egy kedves kis írást ajánlani olvasóinknak a Vakmajom Facebook oldaláról !

Kérem szépen, valahogy így működik a demokrácia, a pártok az állam nélkül, magánkezdeményezésben megszervezik az előválasztást, az utcára vonulnak, terepeznek, pultoznak, egyenlő feltételekkel megküzdenek a polgárok szimpátiájáért és szavazataiért, mint valami közéleti lidlök, aldik és spárok, és közben békében megférnek egymás mellett, győzzön a versenyben az, aki a legtöbb voksot kapja. A rendszerváltás, 89 óta nem látott demokratikus fejlemény, kutyakötelessége minden olyan polgárnak szavazással honorálni a belerakott munkát és akaratot, aki kicsit is törődik a köz ügyével, és elege van a kleptokrata állampárti zsarnokságból és újra jogállamot szeretne, ahol senki sincs a törvény felett, mert a jog uralkodik. Hiszen ha ennyit sem tud megtenni, milyen alapon lamentál bármi miatt? Klassz dolog ez a politikai szabadpiac, na: te döntöd el még azt is, ki lesz a jelölt

https://www.facebook.com/avakmajom/photos/a.1544829495825983/2630717047237217/
436
Közművelődési csoda érkezett az E10-be! – Köszöntjük Gálvölgyi Dorkát a Hatkerben!

Közművelődési csoda érkezett az E10-be! – Köszöntjük Gálvölgyi Dorkát a Hatkerben!

Új igazgatója lett az E10-nek Gálvölgyi Dorka személyében január óta, ami kitűnő döntés volt az új kerületi vezetés részéről! Sőt csodálatosnak is nevezhetjük a választást!

Sokféle csodáról lehetett hallani mindig is a nagyvilágból, azonban a közművelődés nem számított az utóbbi időben csodálatosnak. Sőt, inkább egy politikai csatatérre hasonlított az előadó művészek világa. Természetesen a lezárások sem segítették a művészek és a művészet helyzetét az utóbbi időben, hiszen a közös szórakoztatásunk hosszú ideig nem valósulhatott meg a járvány veszélyei miatt.

Ilyen körülmények között vette át az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér vezetését, Gálvölgyi Dorka igazgató asszony, aki parádésan érzett rá Terézváros, nyitott és kedves hangulatára.

Látszik is, hogy belevetette magát a kerületi eseményekbe az új igazgató asszonyunk, hiszen elképesztő programsorozattal várja az E10 közösségi ház az érdeklődőket, most is. A gyermek programoktól kezdve, az interaktív videójáték-történeti kiállításon át, egészen a kerületben nagykövetséggel rendelkező nemzetek, bemutatásáig terjedő kulturális spektrumon kezdett el mozogni az E10 programjainak a sora. Nehéz is lenne felsorolni az összeset egyszerre. Mi ez, ha nem annak ténynek az egyértelmű bizonyítéka, hogy valami megindult a kerület életében végre?

Az előző E10-hez képest egy merőben új és merész hozzáállást tapasztalhatunk meg mostanság. Budapest kulturális szíve újra hevesebben doboghat!

Beszéljen helyettünk a Hatoscsatorna – Nagykörút c. műsora, ahol Gálvölgyi Dorka volt Dombóvári Gábor vendége. Minden kerületi lakos számára javasoljuk az interjú megtekintését, sok szeretettel!

Videó url: https://www.youtube.com/watch?v=pP_Qs24ZbX8

1 088
Terézváros Anno #2005 – Vélemény

Terézváros Anno #2005 – Vélemény

Egy kedves olvasó hívta fel a figyelmünket a Terézváros Magazin 2005 májusi számára. Érdemes beleolvasni, hogy akkoriban mit is kommunikált a kerületi vezetés az eredményeiről.

Az előválasztás közeledtével kicsit szeretnénk, ha a fiatalabbak is tájékoztatva lennének arról, hogy a Fidesz propagandán kívül, ami főleg a kerületi ingatlanpanama 15 éve tartó ismételgetéséről szól, azért nagyon sok program a néhai Verók István polgármester gondozásában indult el. Ezek a 2005-ös újítások a mára már a kerületünk alapvetéseinek számítanak.

Vegyük csak soron, a belinkelt számban megtalálható szalagcímeket a teljesség igénye nélkül.

  • Átadják az önálló 6. kerületi rendőr-kapitányságot
  • Társasházi zöldfelület fejlesztési pályázat
  • Terv: közösségi és kulturális színtér az Eötvös utca 10-ben
  • Átvették oklevelüket az elsô ingyenes angoltanfolyam résztvevôi
  • +1 a Föld napi muskátliosztás

Nos, ezeknek a programoknak mindegyikét átvette Hassay Zsófia, de az ő nevéhez semmi hasonló nagy jelentőségű dolgot nem tudunk írni. Ellenben sok rosszat igen. Nem is akarunk itt vele sokat foglalkozni, de egyértelmű, hogy Verók István kitaposott a számára egy utat. Na ezzel nem is büszkélkedett.

Miért is vettük mindezt elő? Most még nem szeretnénk minden részletet kibontani, legyen elég annyi, hogy az egyik első politikai karaktergyilkosság elszenvedője Terézváros volt. Hasonló a mostani ellenzéket ért támadásokhoz. Eltékozoltuk kilenc évet a Fidesszel, egész 2019-ig, amikor is az egyesült ellenzék végre vissza tudta a bal-közép oldal számára szerezni a kerületet.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy egy karaktergyilkosság eredményeként történhetett meg mindez, amely nagyon hasonlít a jelenlegi választási kampányban alkalmazott módszerekhez.

Eklatáns példája mindennek a téves állításokkal felheccelt civil világ. Oltári balhét csaptak például, a Király utca 40. szám alatti egykori Rabicsek ház lebontása miatt. Akkoriban tüntettek is a ház bontása ellen, de nem azok akik a környéken laknak, hanem azok, akik teljesen máshol, de épp rátaláltak a hangjukra. Azóta a Király 40. hosszú vergődés után megszépült természetesen. Az ott lakók nagy örömére.

Ne menjünk el Illés Zoltán, akkor még Fideszes képviselő akciója mellett sem, ahol meggyanúsította igaztalanul az akkori vezetést, hogy a Liszt Ferenc tér fáit tervezik kivágni.

Ott vannak a Nagymező utcai fák is, amelyek valószínűleg az azóta eltelt idő alatt szépen megerősödve kinőttek volna, cserébe lenne a kerületbe érkező vendégek számára mélygarázs helyek sokasága, az itt lakók örömére. Nem ez történt, oltári politikai cirkusz kerekedett az ügyből, ami végül, ahhoz vezetett, hogy azóta rohad szét az érintett szakasza a Nagymező utcának, a fák pedig folyamatosan pusztulnak ki a területről.

A blogunk kedvence azonban Papp Réka Kinga produkciója a Hunyadi téri piac felújításával kapcsolatban. Ezt nem is kommentálnánk, csak pár halk kérdést tennénk fel.

Mit szólt, amikor a Fidesz 2010-es hatalomátvétele után gyorsan bezáratta a Sirályt a legendás liberális helyet a Király utcában? Vagy mit szólt, amikor a Tűzraktér szabad művészeit lehetetlenítették el ugyanezek az emberek? És végül mit szólt, amikor a propagandasajtó feltörölte vele a padlót?

Messzire mentünk Verók Istvántól, viszont azt látnia kell minden mostani politikai vezetőnek, hogy a helyi civil közösség mennyire megvezethető. Manapság a kerületi Facebook csoportokban folyik a hergelés az ellenzéki kerületekkel szemben, egész addig, amíg nem találnak valami ügyet, ami aztán végletekig káros politikát fog hozni megint magával.

Ne engedjünk ennek a fajta áskálódásnak, mert mi helyi lakosok isszuk meg mindennek a levét, mint már oly sokszor a múltban!

817
Három évvel ezelőtt rontott rá a Fideszes hatalmi gőg, Terézváros egyik emblematikus vállalkozójára! – Vélemény

Három évvel ezelőtt rontott rá a Fideszes hatalmi gőg, Terézváros egyik emblematikus vállalkozójára! – Vélemény

Az önkormányzat 20 év után nem hosszabbítja meg a Cserepes Kisvendéglő bérleti jogát! – Ettől a hírtől volt hangos a terézvárosi közélet 2018 június 1-én. Harmadik évfordulója van már ennek a végletekig szomorú történetnek, amit nem engedünk el, mert sokat elárul a Fideszről!

Ez a szomorú história jól jellemzi Ha$$ay és bandája működését. Kirakták a Cserepes Kisvendéglőt abból az önkormányzati bérleményből, amelyet 20 éve egy becsületes helyi vállalkozó Szarvas Ferenc bérelt megbízhatóan. Feri a környék ismert arcának számít ma is, hiszen mindene a vendéglátás. Aki bármikor is vendégként evett-ivott nála, az tudhatta, hogy a finomságok mellé, kap mosolyt, kedves szavakat, sőt a gyerekek is megvárhatták a szüleiket a suli után a régi Cserepesben.

Terézváros nyitott és kedves hangulata Ferinél minden tekintetben képviseltette magát és azt hittük, hogy ez mindig így is lesz majd.

De, nem így lett. 2018-ban, amikor az 5 éves szerződése lejárt a Cserepesnek és akkor úgy döntött az akkori magasságos Fideszes vezetés, hogy inkább hittan teremnek jelölik ki az addig vendéglőként üzemelő helységet. (Tényleg az lett amúgy végül?)

Miért? Csak azért, mert a hely főnöke Feri, mint helyi megbecsült vállalkozó működtette 2010 előtt a büfét az önkormányzat épületében! Vagyis semmi más nem volt a kicsinyes bosszún kívül a döntés hátterében.

Az akkori Fideszes hatalom, pusztán hatalmi gőgből és mert megtehette magának, azért intézett támadást egy helyi lokálpatrióta “intézménnyel” szemben!

Ebből lett elege a Terézvárosiaknak! A helyi Fidesz munkáját, a kerületi lakosok mélységes lenézésén kívül, ezek a kicsinyes bosszúk jellemezték mindig is.

Nézzétek meg a 24.hu tudósítását a helyi Fidesz undorító hatalmi ármánykodásáról:

Blogunk sosem rejtette véka alá, hogy nem alkuszunk a Fidesszel! Nem alkuszunk azokkal, akik a kerületünket hatalmi játszótérnek tekintik, Terézvárosnak elege van ebből! Azért választottunk meg új vezetőket, hogy az acsarkodásnak legyen vége!

Írtunk hosszabban arról, hogy Terézváros miért is nem szereti a narancsot már.

1 596
Terézváros nem szereti a narancsot már! – Vélemény

Terézváros nem szereti a narancsot már! – Vélemény

Üdvözlünk minden kedves kerületi lakost a Hatker blogon!

Valljuk be őszintén, mi Terézvárosiak nem kedveljük a Fideszt és van is erre okunk. Pedig kaptak esélyt, de nem lettek újraválasztva 2019-ben. Helyettük, új vezetőket szavazott meg magának a kerület. Azóta mindannyian érezzük ennek a döntésnek a pozitívumait.

Mindenek előtt nézzünk vissza kicsit a múltba. A 2010-ben a Fidesz nagy ígéretekkel vette át a kerületet. Vagyis nem. Egy ígéretük volt, hogy nem lesznek korruptak, mint amilyennek az előző vezetést titulálták. A helyi Fideszesek ölébe hullott a kerület. Nagy elánnal elkezdték a sajtót telekürtölni azzal, hogy csőd közelben (sic) vették át Terézvárost, de most ők helyrerakják, amit az elődeik elrontottak.

Többek közt az Andrássy úti paloták miatt állt a bál akkoriban. Nyilvánvaló módon kiváló témát szolgáltattak, az akkori Fideszes ellenzéknek a szavazatok megszerzéséhez. Politikai főnyeremény volt ez nekik akkoriban.

Kár, hogy a mutyigyanús ügyekben érintett ott lakóknak, lerohadó önkormányzati lakásokban kellett a bírósági ügyek végét kivárni. A jogerős ítéletet végül több, mint tíz év után született meg, ami igencsak hosszú idő egy szétmálló palotában.

Az is kár, hogy ezeket a palotákat többségében azoknak az ingatlan-befektető csoportoknak adta el a kerület végül, amelyek miatt belekezdtek a nyomozásba a hatóságok.

Az összképet nézve, sokat nem segítettek ezek az eladási perek a kerületen, ellenben folyamatosan összemosták az ellenzéküket ezekkel az ügyekkel az akkori vezetők. Ráadásul a bírósági büntetések behajthatatlanok lettek az évek során, többen már meg is haltak sajnos az érintettek közül.

De ne rohanjunk előre annyira. Még 2014-ben újra nekiszaladt az ellenzék a Fidesz leváltásának, de az összefogás hiánya csúfos kudarchoz vezetett végül. Az önkormányzati választások után, már egy öt éves ciklus következett. Az addig még az aktivitás látszatát keltő vezetés, egyre jobban belekényelmesedett a vezető szerepébe. A kerület beállt a neki szánt kormányzati pályára, ahol a helytartóik, azt tesznek a körzettel, amit csak akarnak.

Akkor már kezdett a kerület képe “szétesni”. Folyamatosak voltak a problémák a köztisztasággal. Két ciklus alatt sikerült a Hunyadi téri csarnok külső homlokzatát megújítani, a belseje lepusztult maradt. A Jókai tér felújításával sem tudtak megbirkózni. Ellenben felújítás címén lekövezték az egész Nyugati teret. A legértékesebb területünket kijelölték Cirkusz központnak! Ráadásul a hamis és sunyi módon beígért fák és park létesítése helyett. A kerület általánosságban hanyatlott.

Szerencsére, mind a választók, mind a politika megérezte a váltás szükségét és elzavartuk, a gazdag Budáról leereszkedő Hassay Zsófiát és a párttársait.

Azóta pedig “élvezhetjük”, hogy a kormány ellenségnek tekint minket. Folyamatosan pénzt vonnak el a kerülettől. Tele vagyunk zsúfolva gépjárművekkel, az ingyenes parkolás miatt. Viszont a kerület vezetése reményt nyújt a számunkra.

Rendíthetetlenül Terézvárosért dolgoznak látható módon! Még kormányzati ellenszélben is!

1 193
Soproni Tamás kontra dr. Bajkai István vita

Soproni Tamás kontra dr. Bajkai István vita

Soproni Tamás polgármester, kiválóan szerepelt a HírTv nem éppen baráti közegében, dr. Bajkai István országgyűlési képviselővel szemben.

Soproni Tamás a tőle megszokott természetességgel, jól kezelte a helyzetet, ezért elmondta, hogy milliárdokat vesz el a kormány az ellenzéki vezetésű kerületektől, így Terézvárostól is. Szót emelt még Terézváros kulturális sokszínűsége mellett, a FreeSzfe ügy kapcsán. Utalva arra, hogy minket Terézvárosiakat, nem zavar sem jobb, sem pedig baloldali színház.

Minket az jobban zavar az, hogy elveszik a kerület vagyonát! Az önkormányzat épp milliárdokat bukik és közben más kerület botrányairól kérdezgetik a polgármesterünket.

Minden tiszteletet megérdemel Terézváros polgármestere Soproni Tamás, hogy elment ebbe a műsorba. Kőkemény vitát folytatott le a Fideszes ellenfelével, aki Terézvárosról egy szót sem ejtett a közel fél óra alatt, hanem a Fidesz által kreált botrányokkal foglalkozott végig.

Itt nézhetitek meg a műsort: 👇👇👇

629